Főoldal

A nevem Prokop József

E-mail; jzsef.prokop@gmail.com

Telefon; 06/30-32-38-971

Ha nem érdekel ez a rólam szóló írás, nyugodtan kattints rögtön a képekre.

Születtem 1960. Február 23. Szikszón

Encsen nevelkedtem, (ez egy kis város, de akkor még falu volt) itt is jártam iskolába.

Nem voltam jó tanuló, hogy miért, nem akarom részletezni, elég annyi, hogy nem teljesen az én hibám. Bennem meg volt a tanulás iránti vágy, de nem jött össze, ahogy szerettem volna.

Sok dologgal foglalkozom, például festegetek is.  (  Festmények, képek  Festmények képek 2 ) Festeni akkor kezdtem el, amikor elolvastam, Dallos Sándor, A nap szerelmese, és az Aranyecset című könyvét, mely kedvenc, és nagyra tartott festőművészről, Munkácsy Mihályról szól.

2002-ben, lerokkantam, ágyhoz, székhez, és mankóhoz voltam kötve, de mivel nem szeretek unatkozni, ki kellett találnom valamit, és akkor kezdtem el számítógéppel festeni. ( Számítógéppel készült képek ) Egy kis programot találtam, (Pixia) ami nagyon megtetszett, az egyszerűsége miatt. De, amilyen egyszerű, annyira nagyszerű is.

Így töltöttem a napjaimat, de egész nap mégsem foglalkozhattam egy dologgal, letöltettem pár könyvet az egyik ismerősömnél, (neki volt Net, nekem akkor még nem,) és elolvastam pár Jókai Mór könyvet (78-at). Majd, hogy még jobban eltöltsem az időt, neki fogtam én is könyvet írni. Így született meg az Örökség című könyvem. ( Könyv, örökség )

Ahogy gyógyultam, (soha nem leszek teljesen egészséges) elkezdtem famunkákat készíteni, főképp ajtókat, polcokat, később már nagyobb dolgokat is készítettem, segítséggel. (A segítség az anyagok forgatása, és emelgetéséről szólt) A baktakéki filagóriaígy készült el, egy A Mogyoróskai filagóriaegyszerű filagória, Baktakékre. Később megbíztak egy komolyabb filagória elkészítésével, amit úgy hiszem, szépen megoldottam.

Később, azaz ember, akinek a szebb filagóriát készítettem, megbízott, hogy javítsak fel neki, egy lőcsös szekeret, hogy virágot tudjon rá tenni. A filagória, és a díszszekér is, Mogyoróskán van, egy vendégház udvarán.

Később megkerestek Forró községből, (a szomszéd község), hogy készítsek egy terasz rajzot, helyszín után, majd gyártsam is le. A tulajdonossal állítottuk össze, ami jól sikerült.

De, ami ezután következett, az jobban gondolkodóba ejtett mind talán az összes többi munkám. Ez a munka egy belső lépcső volt.

Ha ezek után úgy érzed, hogy rám mersz bízni valamilyen munkát, írj, vagy telefonálj.

Ide; Telefon; 06/30-32-38-971 Email cím; jzsef.prokop@gmail.com

FalusiVakáció csoport
Névnap emlékeztető
Ma
Auguszta
névnap van!
Holnap
Zalán

névnap lesz!

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.